Kedves Mindenki!Nagyon-nagyon köszönöm mindjájatoknak a felém áradó aggódást, jókivánságokat,szeretetet, támogatást, segítséget.
Mivel a történetet részleteiben senki nem ismeri, nem is akartalak a pozitív végkifejletek előtt izgatni benneteket.
Csütörtök hajnalban, előző napi Devecseri Fejlesztési Tanács ülése után, (ahol nagyon okos, felkészült, tennivágyó emberekkel sikerült fontos dolgokról eszmét cserélni), néhány órás pesti pihenőt követve hazaindultam ellátni védenceimet. A M2-es - jogosan nevezett halálúton - másnap hajnalban, hogy kikerüljem a totális frontális ütközést egy lengyel kamionnal, a kormányt ösztönösen balra rántottam, igy a kocsi közepe és jobb oldala a kamion alá került. A mentőegységek pillanatok alatt a helyszínen voltak, végig emlékszem a rendőrök, tűzoltók, mentősök biztató szavaira a széttört ablakokon át. A tűzoltók közel félórás munkával kivágtak a kocsiból, a mentők azonnal megkezdték az életfunkciók helyreállítását. Mivel a helyszínen lévők nem hitték, hogy életben lehet maradni egy így összroncsolódott kocsiban, a hirügynökség, a helyi on-line tudosítók kiadták a közleményt a magyar gépkocsi vezetője életét vesztette (később furcsa érzés volt olvasni őket, de gyorsan megcsíptem magam), a hír később tévesnek bizonyult, mivel itt fekszem, és írom ezt az e-mailt Nektek.
A tökéletesen felszerelt rohammentőben a mentők stabilizálták állapotom és a Váci kórházba száguldottak, mint a Vészhelyzetben, a kapuban vártak, mindenki rohant, intézkedett, rövid, határozott parancsok, CT, MRI, RTG, laborok, a legszakszerűbb ellátást kaptam meg. Nem volt könnyű dolguk az orvoscsoport tagjainak, a medencém, a csípőcsontom, a lábszárcsont, a combnyak darabosra tört, kificamodott, nem fogadták kitörő lelkesedéssel azt a körülményt, hogy két infarktusom volt és 3 stent van beépítve a koszorúsereimbe, a 3-féle vérhígitó szedése csak a dísz volt a bokréta tetejére...
Nagyon értelmes orvosok, élükön Kalmár főorvos úrral nagyon részletesen elmondták mi történt velem és mi fog következni, és korrektül közölték a meccs kétesélyes. Elaltattak, nem búcsúztam senkitől, mondtam: Doki! Visszajövök! A sűrgösségiről a műtőbe vittek.
Ötórás műtét következett, amit a XXI. századi orvostudomány tud, azt megkaptam. Újra felépítették a medencém, lemezelték, csavarozták, rögzítették, müködőképessé tettek.
A meccs majdnem eldőlt estére, amikor a műszerek hirtelen vérnyomásesét jeleztek és a tenzióm leesett 100 alá, kivérezve, 0 hemoglobinszinttel néztem válságos órák elé. Az egész intenzív megmozdult, 3 palack (ritka) vért kaptam, oxigént és minden lehetséges gyógyszert megszereztek. A teljes apparátus küzdött, mint egy anyatigris. Nem tudni milyen csatornákon és kik szereztek hírt róla, de féltucat véradó jelentkezett, megy Vácra 0-ás Rh + vér adni. (örök hála érte, ha felépülők, én is megyek, adok).
Éjfélre stabilizálták az állapotom, másnap az intenzívról a Traumára mehettem, nyugodt szombat, eseménytelen vasárnap következett, kedves látogatókkal, akik fogalmam sincs, hogyan találtak rám a világ végén-, de szeretetük sokat segített, de csak estig, amikor a megpróbáltatásoktól a szívem elkezdett túlteljesíteni, úgy érezte nem kap elég vért a szervzet, 180 as vérnyomás és szívritmus zavar következett, EKG, kardiológusok, vérplazma, oxigén, a kűzdelem folytatódott, az osztály azt mondta nem engedjük el... az összes főnök bejött, (mentővel hoztak be szívspecialistát) hat orvos, és hatfős személyzet küzdött lenyűgöző szeretettel, odafigyeléssel, szakértelemmel. Nem kivánom azt az érzést senkinek, akik kint ültek a kispadon, órákig nem tudták mi lesz a csata vége. Hétfő hajnali egykor stabil 120-as vérnyomással, normál vérképpel viccelődtünk, na... nem is volt olyan vészes... Ki tudja honnan kanalaztak vissza, de sikerült. Örök hála érte! Azért amikor elmentek az aggódók, mondták, éjszakára ne kapcsolják ki a mobilokat...
A hét többi napja, sok fájdalommal, bizakodással, az első űléssel, állással, önálló mosdással telt.
Kaját annyit kaptam, hogy a Déli Hadsereg Csoportot tudnám élelmezni. Védenceim életükben ennyi finomságot nem kaptak, mint mostanság, orvosok és orvosasszissztensek gondoskodnak róluk, és remélem Ti mentitek a többi árvát is, akikért én most nem tudok menni...
Az a durva, udvariatlan, agresszív üzenet a FB-on amit a nevemben feltettek , hogy visszautasítom a segítséget, nem tőlem származik, aki ismer, tudja ilyen hangon én emberrel nem beszélek.
Nagyon köszönök minden adományt, kaját, gyógyszert, macskajátékot.....
Nem irom le a neveket, mert biztos, hogy néhányat kifelejtenék és nem akarok senkit megbántani, hisz annyit tettetek értem és védenceimért...
Mégis két momentumot kiemelnék, egy valaki van, aki minden válságos pillanatban mellettem állt, még ha nem is tudta, mikor milyen végzetes a helyzet, mert lehet, hogy beleőrűlt volna az izgalomba, azt sem csodálnám, nem tudok elég hálás lenni Neked...
Aki az ágyamba fektette Marcit, mig aludtam, felfedhetné kilétét... azóta is vele alszom, az osztály kabalája lett.
Az a védencem, akit én adtam gazdához nemrég, és csütörtök hajnalban, a baleset percében felverte új családját és mindenkiről lehúzta a takarót és sírt és beszélt és magyarázott és énekelt órákig... egy zsenikutya....
És ma volt az első csodálatos nap: a napsütésben kerekes székkel kigurultam először az udvarra, Mr. Macit és Bellát becsempészte Viki, volt simi, örömködés, bujászat, puszi, kitörő szeretetük minden fájdalmat felejtetett, érintésük mágikus gyógyító erővel bír.
Visszatérek...
Barátaim, állatvédő társaim, védenceim ehhez Ti adjátok az erőt...
Lakos György
2011. 03. 11.
Kapcsolódó oldal: www.facebook.com/profile.php?id=100000414366813
