Megjelent A MACSKA 2011. március-áprilisi száma

További részletek a tartalomból: www.amacska.net/index_files/Page346.htm

A MACSKA kapható az újságárusoknál és előfizethető online olvasásra is: www.amacska.net :)

Ki állítja meg végre az állatkereskedőket?

Egy fórumozó írta a napokban:

"Évek óta megy a kutya-cica felvásárlás pl. Szigethalom/Szigetszentmiklós környékén. Ezt a táblát egyszer amikor arra jártam, fotóztam le, mert a környezet elmondása szerint sok kamionnyi állat pakolódott már fel és indult ki tudja hová?

Most olvstam a Nemzetközi Kutyamagazinban is a hirdetést: "Törzskönyvezett kölyökkutyák és macskák vásárlása egész évben folyamatosan, azonnali készpénzfizetéssel. Papp Tamás, 20-961-6108, 20-952-3513"

Jó lenne, ha valamelyik nagy állatvédő szervezet, akinek jogásza is van, kicsit körüljárná a témát, az APEH-ről már nem is beszélve, mert már eddig sem értettem, hogy lehet egy idős nénikét a 3 csomag petrezselyem eladásáért megbüntetni, szerzett jövedelem miatt, de a sok zug-szaporítót és az állatot adok-veszek "üzletembereknek" szó nélkül hagyják az adózatlan jövedelemszerzést."

...Mintha megállt volna az idő! Néhány évvel ezelőtti kapcsolódó cikkek a kapzsi, lelketlen állatszaporítókról, állatkereskedőkről és az állatoknak okozott szenvedésekről: www.allatvedo.atw.hu/tarsallat/kereskedok.htm ...Azóta is háborítatlanul űzik az ipart! :((((((((((((((((((((((((((
A Nemzetközi Kutyamagazin is szégyellheti magát, hogy ilyen hirdetéseknek helyet ad! :-(

Mitől idegesek a macskások?

A MACSKAMÁNIA magazin februári számában napvilágot látott egy cikkem, mely annak az érezhető feszültségnek az okait boncolgatja, mely egyre erősödni látszik macskás körökben. A feszültség alapját az adja, hogy míg a tenyésztés nemzetközi normáit betartó tenyésztők, részben a harmadik éve tartó válság miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, addig minden korábbit meghaladó módon nő azoknak a száma, akik minden szabályra fittyet hányva ontják az olcsó, törzskönyv nélküli, sok esetben beteg kölyköket. A pórul járt gazdik pedig azoktól kérnek segítséget, akiktől vehettek volna macskát, de nem vettek, mert az olcsóság volt a legfontosabb szempont. Az ebből fakadó érthető frusztrációt tetézik azok a botrányok, amelyek egy-egy tenyésztő körül alakulnak ki, valamint az elképesztően eldurvult hangnem a tenyésztők között.

A cikk végkonklúziója, hogy ennek az állapotnak véget kellene vetni. Az nyilvánvalóan tarthatatlan, hogy tenyésztők egymással veszekedjenek. Megoldást csak az jelenthetne, ha a klubok megállapodnának azokban a minimális alapfeltételekben, amiket aztán minden klub betartat a saját tagjaival. Amíg ez nem történik meg, nem várható változás.

Felkértem a nemzetközi macskás szövetségek által elismert hazai macskás egyesületek vezetőit, mondják el véleményüket erről a kérdésről. A következő körkérdést tettem fel nekik:

"Szerinted a klubok milyen mértékben kell, hogy szabályozzák a tenyésztő tagjaik tevékenységét? Mit írhatnak elő és hol az a határ, ami már a tenyésztő "magánügye". Mi ebben a ti klubotok gyakorlata és hogyan tud érvényt szerezni az előírásoknak?"

Ezidáig három egyesülettől kaptam választ, természetesen a többiekét is közzé teszem, amint megérkeznek...

És most lássuk, mit válaszoltak a klubvezetők:

LÁSZLÓ ERIKA - FAMKAT (WCF, ACFA)
A klubok milyen mértékben kell, hogy szabályozzák a tenyésztő tagjaik tevékenységét?
A szabályozás alapjának mi a tenyészmacskák és utódaik egészségét, a fajra jellemző életforma garantálását, szükségleteik kielégítését tartjuk. Ezért a tenyésztői szabályzatunk kitér a megfelelő tartási körülmények meghatározására, a betegségek megelőzésének fontosságára (védőoltások és meghatározott tesztek előírásával), szabályozza továbbá a szaporulatok gyakoriságát is. Előírja az almok bejelentési kötelezettségét és a törzskönyvezett macskák estében a tulajdonosváltozás bejelentését, illetve az elvégzett műtéteket és végül az állat kimúlásának idejét és okát. Előírjuk az alomszemlét is, amely alkalmával DNS mintát veszünk és tároljuk azokat az adott macska dossziéjában.
A törzskönyvi nyilvántartásokba kizárólag bizonylatolt adatok vezethetők be, bemondás alapján adat nem jegyezhető be. Ha egy egyesület vállalja a törzskönyvezés felelősségteljes feadatának elvégzését, nyilván garantálnia kell a törzskönyvi kivonatban közölt adatok valódiságát is. Ha ellenőrizetlen adatokkal "dolgozik", e tevékenysége hiteltelenné válik.
Az ellenőrzötten és ellenőrizhetően vezetett törzskönyvi nyilvántartások nem öncélúak, egyrészt módot adnak egy-egy tenyésztő "működésének" követésére, másrészt fontos adatok kigyűjtését is lehetővé teszik a klubhoz tartozó macskák egészségi állapotáról, az életkor hosszúságáról, vagy esetleg arról, hogy az egyes fajták esetében ilyen egészségügyi, genetikai problémák gyakoriak, stb. A törzskönyvezésnek nem az a célja, hogy a vevőnek a kezébe lehessen nyomni egy papírt (amelyen kétséges eredetű adatok vannak), hanem az, hogy az adott állomány fontos és főképpen hiteles adatai kerüljenek nyilvántartásba. Ez természetesen csak bizonyos, mindenki által betartott és betartatott szigorú szakmai szabályozás alapján lehetséges.

Mit írhatnak elő és hol az a határ, ami már a tenyésztő "magánügye".
Az egyesületeknek teljes szabadságuk van a tekintetben, hogy milyen etikai elveket vallanak a magukékénak és milyen szabályozást írnak elő a tenyésztőik számára. Elvben bármit előírhatnak, amit a közgyűlés az alapszabályba iktat, persze ezek nem mehetnek szembe az egyéb jogszabályokkal, de főképpen az állatvédelmi törvény előírásaival. Aki belép bármely egyesületbe, nyilván tudja, hogy a tagsági viszony azt is jelenti, hogy az ott érvényes szabályokat be kell tartania. Viszont sajnos túl gyakori, hogy egyáltalán nincsenek semmiféle etikai, szakmai szabályok.
A tenyésztőnek tenyésztői tevékenysége során valójában nincs "magánügye" (legfeljebb a tekintetben, hogy hol szerzi be az állományát, kinek és mennyiért ad el macskát), hiszen valójában kvázi kereskedelmi tevékenységet folytat és ily módon vonatkoznak rá a fogyasztóvédelmi előírások is. Evidens, hogy nem adhat el hibás "árut", nem vezetheti félre a vevőt, nem adhat meg hamis, félrevezető adatokat, stb.

Mi ebben a FAMKAT gyakorlata és hogyan tud érvényt szerezni az előírásoknak?
A társadalmi szervezetekre vonatkozó törvény előírja, hogy az alapszabálynak milyen adatokat és előírásokat kell tartalmaznia (ki lehet tag, hogyan szűnik meg a tagsági viszony, stb.). Ha valamely tag az egyesületi szabályokat nem tartja be, akkor lép életbe az a lehetőség, hogy az etikai-fegyelmi bizottság tárgyalja az ügyet. Ennek során az adott egyesület különféle fokozatokat írhat elő: figyelmeztetés, megrovás, majd végső szankcióként kizárás.
A probléma egyik gyökere az, hogy Magyarországon nem kell a hobbi tenyésztést üzleti tevékenységként nyilvántartásba vetetni (így adózni sem kell utánuk), ezért nem ellenőrzi a tevékenységüket állami szakhatóság. Ebből az is következik, hogy az ebben a folyamatban kényszerűen résztvevő macskák hatékony védelmét maguknak az egyesületeknek lenne kötelessége biztosítani. A feltételes mód azért indokolt, mert sajnos azt tapasztaltuk több esetben is, hogy olyan személyek, akiket szabályzataink megsértése miatt el kellett tanácsolnunk, rögvest átléptek valamelyik másik, sokkal "engedékenyebb" egyesületbe és káros tevékenységüket ott szabadon folytathatták tovább. A fentebb már említett, etikai, szakmai szabályzat hiányos egyesületek, klubok vonzereje éppen abban rejlik, hogy nem követelnek semmit a tenyésztőtől, miközben felelőtlen szabadosságuk a súlyos következményeit a sok esetben nyomorúságos körülmények között tartott, továbbá fertőzött, beteg, alultáplált vagy öröklött betegségben szenvedő macskák kénytelenek elviselni. E macskák szenvedése a "liberális" egyesületek lelkén szárad, hiszen ők adják a keretet az ellenőrizetlenül zajló, szakmailag elfogadhatatlan, lelketlen szaporításhoz.
Az is problémát okoz, hogy nálunk (és más országokban is sajnos) elnézőek az egyesületek és megengedik a tagjaiknak, hogy egyszerre több egyesületben is tevékenykedjenek, mint tenyésztők. A FAMKAT ezt tagjainak nem teszi lehetővé, mert ezzel éppen az ellenőrzés lehetősége szűnik meg, a tenyésztő (jobbára inkább szaporító) az egyik almot ennél, a másikat amannál az egyesületnél törzskönyvezteti és lehetetlenné teszi tevékenysége mibenlénének követését, még kevésbé a feltárását.
Megoldást az hozhatna, ha a hazai egyesületek, klubok megállapodnának egy "alapvető elvárások" csomagban, amely megszabná, hogy a hazai tenyésztőknek milyen etikai és szakmai szabályokat kell betartaniuk tevékenységük során, továbbá lefektetné a törzskönyvezés alapelveit is. Ami ugyanis ezen a téren jelenleg sok helyütt zajlik, kritikán aluli színvonalú.
Ehhez létre kellene hozni egy átmeneti, az egyesületek felett, mellett álló szakmai bizottságot, amelybe minden egyes egyesület egy vagy két hozzáértő, kifogástalan szakmai múlttal rendelkező személyt delegál azzal az elhatározással, hogy amikor a munka végére érnek és létrejön az etikai és szakmai kódex, azt minden egyes egyesület kötelezően és egyidejűleg bevezeti. Ezzel harmonizálni lehetne az egyesületek szakmai színvonalát, fokozni lehetne az igényességüket és a hitelességüket.
Hallom is már a hangokat, hogy ennek nincs realitása.
Ha csak a pénz beszél, a kutya meg ugat, akkor tényleg nincs, de ha a hazai macskás világ előre akar lépni, egy ilyen fajta lépés szerintünk megkerülhetetlen...

A cikk folytatása: www.catsofeurope.eu/blog/szabalytalankodok-vita

Kapcsolódó oldal: www.catsofeurope.eu/blog/szabalytalankodok-cikk-kezirat

Egy vizsla kálváriája...

Sz-tike írta: Tudom, hogy hosszú, de tanulságos lesz végigolvasni.
Az ember nem lehet eléggé óvatos.... avagy egy vizsla kálváriája
Volt egyszer valaki, akiről azt hiszem nyugodtan állíthatom, hogy több éve várt pont erre a kutyára. Aki aztán megszületett, hozzám került, cseperedett, okosodott, levizsgázott, és átesett minden egyes orvosi mizérián, hogy ténylegesen oda kerüljön, ahol őt már nagyon várják. Hosszas szervezkedés, telefonálás, állatorvoshoz járás előzte meg azt a napot, amiről írni szeretnék, mert úgy gondolom jó, ha mindenki tudja azt, amit mi (nagyon sokan, akiknek nem győzök elég hálásnak lenni, valamint én) megtanultunk.
Talán az Angliába való kutya kiutaztatás nehézségeiről nem kell beszámolnom, de hátha van olyan, aki ezzel nem volt tisztában. Az Egyesült Királyságba való beutazásnak kutyaszemmel nem kevés nehézsége van. Kezdve talán a legjelentősebbel, ami egy egyszerű vérvétel utáni drága vérteszt, amivel a veszettség elleni ellenanyag szintjét mérik a vérben. Amennyiben ez megfelelő, 6 hónap múlva a kutya utazhat, de csak miután aprólékosan minden bele lett vezetve az útlevelébe (bolha és kullancs elleni kezelés anyaga, pontos dátuma - óra, perc is - féreghajtás ugyanezen adatai, valamint persze az összes oltás, egyéb egészségügyi ellenőrzés. Természetesen törzskönyves kutya esetében az export tkv. kiváltása sem két fillér, és nem két perc. Tehát van vele munka, idő és pénz.
Mindezeket elintéztem a kutyának én is, majd eljött a nagy nap, mikor is a kutya egy új élet felé hajókázott volna egy olyan emberhez, aki évek óta erre a kutyára, erre a vérvonalra vágyott. Időközben ugyan kiderült, hogy nem konkrétan hozzá, hanem egy nagyon kedves barátjához fog menni a kutya (a tulajdonjog maradt volna), aki több éve tenyészt más fajtát, de nagyon szeretne egy drótos vizslát. Ezzel a hölggyel is volt szerencsém megismerkedni, mikor kint jártam náluk, (kutyával is) kedvesnek, egyenesnek ismertem meg. Próbáltuk hát így hárman megszervezni a kutya kiutazását, minél költséghatékonyabban és minél inkább kutyabarátibban.
El is érkezett a megoldás, a kettes számú hölgy lánya és annak párja Magyarországon jártak, így autóval majd azután komppal el is tudták volna vinni a kutyát. Így is történt. A kutyát a megbeszélt helyen és napon (sajnos önhibámon kívül késni voltam kénytelen) átadtam nekik. Elmondtam mi micsoda, melyik papír mire kell, a kutya beszállt az autóba. Tény és való, hogy szép autó, szépen megcsinált hely a kutyának, de valami miatt már akkor maradt bennem egy tüske. Ezt azonban betudtam annak, hogy rosszul érzem magam amiatt, hogy meg kell válnom egy végtelenül kedves, szeleburdi, csupa szeretet kutyától, ami valljuk be, mindenkinek nehezére esne. Elmentek hát, én is hazamentem.
Másnap este csörög a telefonom, hogy baj van, mert a kutyát Dunkerque-ben (FR) a Dover-be (UK) induló kompra nem engedik fel, mert nincsenek rendben a papírjai. Persze a vérnyomásom rögtön az egekben volt, de nem értettem, mi a gond. Ígérték intézkednek, visszahívnak. Időközben én is elkezdtem szervezkedni, majd több emberrel való egyeztetés után kaptam egy telefonszámot és egy nevet, egy osztrák hölgyét, aki kapcsolatban van ezzel a határral, több kutyát vitt már át, talán tud velük beszélni, vagy egyáltalán kideríteni, mi a gond. Megadtam a hölgy elérhetőségét, majd órákig nem történt semmi. Majd jött a telefon, hogy senki nem áll velük szóba angolul odakint, ők nem beszélnek más nyelvet, de valami át volt húzva az útlevélben, és ez nem tetszett a franciáknak. Az agyam elkezdett dolgozni, próbáltam visszaemlékezni, hogy vajon mi a ménkő lett abban áthúzva és miért, de nem találtam rá választ. Ezek után email-ek sorozata következett a két hölggyel. Mint kiderült, a kettes számú hölgy lányának feltétlenül haza kellett érnie az utolsó komppal, mert be kellett mennie a kórházba. Kérdeztem tőlük, hogy sikerült-e felhívni az osztrák hölgyet, mire a válasz nem volt, a miértre a mai napig nem tudtak választ adni. Majd megint csörög a telefon, közölték, hogy ők márpedig felszállnak a kompra, de a kutyát otthagyják.
Kétségbeesett kérdésemre, hogy mégis HOL???, a válasz az volt, hogy a helyi rendőrségen. Semmit nem értettem már az egészből, de az utolsó információ alapján a kutya valamelyik francia rendőrségen van. Bíztam benne, hogy legalább helyben, vagyis Dunkerque-ben, megadták a telefonszámot és a címet a rendőrséghez. Kérdésemre, hogy hogy merik a kutyát otthagyni, kurta volt a válasz: nincs más választásuk (a lánynak esetleg, és a fiatalembernek aki vele volt???).
Persze felmerült a gondolat (de úgy tűnt, hogy csak bennem), hogy akkor a két hölgy közül valaki menjen el a kutyáért, tisztázzuk a helyzetet, és legyen a kutya biztonságban, de teljesen süket fülekre találtam. Mintha ez csak számomra volna egyértelmű, főleg, mivel az ő kutyájukról van szó, akire olyan régen várnak már. Nem szeretném kifejteni, hogy ekkor mit éreztem, vagy mit gondoltam, mert az nyomdafestéket nem tűrne, és nem is kívánom senkinek sem ezt az érzést. Nyomozások sorozata kezdődött még aznap este, majd másnap egész nap. Egy kedves magyar hölgy, aki kint él Franciaországban felajánlotta, hogy segít nekünk, mert persze nem kevés nyelvi akadályba ütköztünk... Az egész napját telefonálással töltötte, aminek eredménye a következő lett: Felhívta a helyi rendőrséget, azt a számot, amit kaptam, ahova állítólag a kutyát bevitték. Ők nem tudtak semmiféle kutyáról, sem olyanról, akit találtak volna, sem olyanról, akit lefoglaltak volna, olyanról meg főleg nem, akit bevittek volna hozzájuk. Ellenben hívjuk fel a menhelyeket. Az összes helyi menhellyel kapcsolatba léptünk, akiket az interneten találtunk, vagy akik helyiek, vagy akiket a másik ajánlott. Semmi sem vezetett eredményre, senki nem tudott a kutyáról semmit. Megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot a határral, ők viszont nem adtak ki információt a kompjárat pontos adatai nélkül. Ezen adatokat elkérve már tudtunk volna lépni, de időközben jött még egy tipp egy menhelyre egy másik hivatalos szervtől. Felhívtuk hát őket. VÉGRE MEGVOLT A KUTYA!!!
Gyors chip szám ellenőrzés, fajta ellenőrzés (bár kérdés, hogy egy francia menhely látott-e már valaha drótszőrű magyar vizslát, de) minden stimmelt. Kezdődött a szervezkedésem, állatorvossal való egyeztetések sora. Közben jött az információ, hogy a kettes számú hölgy lánya, aki "kintfelejtette" a kutyát, hazaérkezett. Persze rengeteg kérdésem lett volna felé, de jött az újabb pofon, miszerint a kutya papírjai nála vannak. Innentől kezdve az egész történet iszonyatosan bűzleni kezdett. A menhellyel való egyeztetés közben, persze a legelső felsóhajtás után (ami reakció volt az "a kutya rendben van, nincs semmi baja" mondat hallatán), egyből az a kérdés fogalmazódott meg bennem: Hogy került a menhelyre a kutya?! Olyan választ kaptam, amit először azt hittem rosszul olvasok, aztán amitől azt hittem menten rosszul leszek: a kutya ki volt kötve egy fához nem messze a kikötőtől, és mellé volt téve egy tál víz. Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, ordítani tudtam volna, és rögtön lezajlott előttem az a hál' istennek meg nem történt eset, amiben a kutya elrágja a pórázt, vagy kibújik a nyakörvből és rögtön valamelyik kamion alatt végzi a közeli, lekerítetlen autópályán. Megírtam a szóban forgó hölgyeknek, akiknek a "hű és há"-n, illetve az "így sajnálom, úgy sajnálom"-on kívül nem sok hozzáfűznivalójuk volt a történethez. Aztán máris napvilágot látott egy másik verzió, miszerint a leányzó esküszik, hogy egy rendőr kezébe nyomta a kutyát. Tehát már nem rendőrségről, hanem egy azaz 1 db rendőrről beszélünk. Gyakorlatilag ekkor esett le: ezek engem ennyire hülyének néznek (már bocsánat)?? Franciaországról beszélünk. Hadd ne higgyem már el azt, hogy egy francia rendőr fogta, és kikötötte egy fához a kutyát.
Mindent eldobva indultunk a kutyáért rögvest, az 1600 km-re fekvő, Franciaország legészakibb csücskében elterülő városba, Dunkerque-be. A kalandos utazásról nem most számolnék be, de végre megérkeztünk, és a menhelyen egy zavarodott kutyát találtunk, aki viszont a mi hangunkra egyből majd' kibújt a bőréből, látszott rajta a megkönnyebbülés, de ugyanakkor a zavarodottság is. Kevés papírmunka, jegyzőkönyv (!!!) felvétel, aláírások, és máris indulhattunk haza, Magyarországra a kutyával. A kutya szempontjából happy end lett a történtet vége, de én elhatároztam, hogy ezzel még koránt sincs vége a történetnek, mert ezt SENKI nem teheti meg egyetlen egy kutyával sem. Akármilyen kutyáról is legyen szó.
Költői kérdéseim a következőek:
- Ketten voltak. Egynek haza kellett érni. Abból miért lesz rögtön kettő, akinek mindenáron haza kell érni??? Szó szerint mindenáron, hiszen egy ártatlan élőlény életéről beszélünk. Hogy merészelték otthagyni??? Kikötni egy fához??? A sajátjaikkal is ezt tennék???
- Miért nem hívták fel az osztrák hölgyet, aki tudott volna segíteni???
- Egyáltalán miért ezt találták az egyetlen megoldásnak???
- Engem addig is és azóta meg főleg e-mailekkel bombáznak. Komolyan gondolják, hogy ezek után én szeretném nekik odaadni ezt a kutyát???
Ezekre a kérdésekre soha sem fogok választ kapni, de igazából 3 nap idegeskedés, sírás, szervezkedés, és 3200 kilométernyi út és költségei után már megmondom őszintén, nem is érdekel...
Ezúton viszont ugyanakkor szeretném megköszönni mindazok segítségét, akik végig mellettem voltak, akik bármivel hozzájárultak ahhoz, hogy a kutya épségben hazakerüljön, és én pedig ne verjem a fejemet a falba, hogy hogy lehettem ennyire naív kis hülye. Ma hajnalban értünk haza... (2010. 10. 06.)